2010. november 9., kedd

Foglalkozása: ANYA

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban,
a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.

   A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.

   Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ...?

   "Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő. ''Anya vagyok."

   ''Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő
szó!"-hangsúlyozta a hivatalnok.

   Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak
ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A
hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony
és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali
Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".

   ''Mi a foglalkozása? "-kérdezte.

   Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak
belőlem a szavak.  ''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi
kapcsolatok területén.''

   A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett
rám, mint aki rosszul hall.

   Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal
néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos
nyomtatványra írta.

   ''Megkérdezhetem, "-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel- "Pontosan mit
csinál ezen a területen?"

   Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam
válaszolni: "Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem)
laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon
kívül). A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész
családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a
munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani? ) és
gyakran napi 14 órát dolgozom (24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám
több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés
sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''

   A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat,
felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.

   Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben
elmerülve,

 szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek.  Az emeletről
hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos
kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.

   Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint
aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak
egy másik Anya''.

   Anyaság!

   Micsoda nagyszerű karrier!  Különösen, ha egy cím is van az ajtón.

   Akkor a Nagymamák "Vezető tudományos munkatársak  a gyermekfejlődés és
emberi kapcsolatok területén '', és a Dédnagymamák ''Ügyvezető tudományos
munkatársak"? Szerintem igen!!! És hiszem, hogy a nagynénik "Tudományos
munkatárs-helyettesek".

   Kérlek küld el ezt egy másik Anyának, Nagymamának, Nagynéninek, és más
barátoknak, akiket ismersz. Legyen kevesebb problémád, több örömed, és csak
boldogság kopogtasson az ajtódon! Légy kedvesebb, mint kellene. Mindenkinek,
akivel csak találkozol meg kell vívnia a saját harcát. Sosem tudhatod, hogy
egy perc vagy egy pár őszinte szó mikor befolyásol egy életet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése