2010. november 15., hétfő

Film:Az élet szép - Szeretetből kinevetni a halált

Erre a filmre nem találok szavakat.
Ezt látni kell!
Ekkora végtelenséggel kell gyermekünket szeretni, ilyen önfeláldozással, kreativitással, védelmezőn.
Roberto Benignit egyébként is szeretem, de miután megtudtam, hogy felesége és fia játssza filmbéli családját is, teljesen elképedtem.
Azt hiszem, a gyermekem szeretete - ha végletekben gondolkozom - ezt kellene jelentse, amiről ez a történet szól.
A kötődő gyereknevelés MINTAFILMJE számomra!
Ha az életben nehézségeim adódnak, erre a filmre gondolva mindíg erőt merítek.
Tartalom:
1938-ban járunk, amikor a szeretetreméltó, álmodozó Guido - a növekvő rasszizmus és szűklátókörűség közepette - beleszeret visszafogott tanárnőjébe, Dorába. A csodaszép lány azonban egy helyi náci tiszt menyasszonya, Guidot pincérként látjuk viszont az eljegyzésen. Mindent elkövet, hogy a lányt bánatos jövőjétől eltérítse ... Meseszerű szerelmi történet kezdődik.

Öt év múlva Guido és Dora házasok és született egy fiuk, Giousé is. A politikai légkör egyre romlik, végül Guidot, aki félzsidó, táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. Komikusi képességei és chaplini stílusa igen élvezetessé teszik az alkotást, amely mindazonáltal megrázóan drámai módon mutatja be a fáradhatatlan emberi lélek küzdelmeit.

Előzetes a filmből itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése