Üdvözöllek!
Mióta megszületett a kisfiam, rájöttem, hogy a gyermekem tőlem telhető legjobb felnevelése, vagyis az Anyaság életem eddigi legnehezebb és legösszetettebb feladata, ehhez még hozzájött az is, hogy a terhességem óta sokkal érzékenyebben élem meg a pillanatokat.
Rengeteg segítséget kaptam-kértem, DE azt tapasztaltam, hogy még több és több kellene, mert a felmerülő kérdéseim, megoldandó helyzeteim nemhogy csökkentek volna, hanem egyre sokasodtak és egyre szerteágazóbbak lettek ( gyereknevelés, fogzás, altatás, öltöztetés, játékok...).
Egyszer csak ráébredtem, hogy ez így nem mehet tovább, mert a kisbaba neveléssel járó teljes kimerültségemben már nem tudok tisztán gondolkozni, döntéseket hozni, de legfőképp kiválasztani a HELYES megoldásokat a végtelen lehetőség közül, az érvek és ellenérvek tengerében, a rokonok, gyerekorvos, védőnő, jó barátok segítő-ártó javaslataiban.
A férjem rengeteget dolgozott, hogy meg tudjunk élni, így ez az egész a nyakamba szakadt a háztartással, a 6 hetes gyermekágyi pihenéssel (legalábbis kellett volna) és a hivatalos ügyeink intézésével együtt, vagyis elkezdtünk tartalmasan élni.
Ebbe bele lehet bolondulni, főleg, ha 1-1 HELYTELEN döntés SAJÁT kisbabámon csattan, ő szenvedi meg, épp akit védeni szeretnék és szeretni, segíteni és akkor az ezzel járó bűntudatról még nem is beszéltem...hiszen én csak a legjobbat akartam neki, tökéletes anyja szerettem volna lenni.
Ezek motiváltak a Kisbabám megírásakor.
Apait-anyait beleadtam, hogy a szülői lét legalább egy kicsit érthetőbbé váljon mások számára is, legyen néhány kiinduló pontod, amolyan útjelző táblád (például: oltások, fogzás, altatás, napirend, pelenkázás, fürdetés...) és ha csak egy pici motivációd van arra, hogy jól vagy jobban csináld ( a tökéletesre való törekvés úgyis csak hiú ábránd...), érdemes beleolvasnod,
s ha van megosztandó tapasztalatod, használható ötleted, szeretettel várom-várjuk szeretettel.
A blog nyitott, bárki bármikor hozzáírhat a megjegyzés rovatban minden bejegyzés után.
A témákat külön bejegyzésekben rendeztem a könnyebb kiigazodás miatt, (van, amelyiket terjedelme miatt több bejegyzésbe vagy teljesen új blogba ) igyekeztem
tartalmasan,
röviden (amennyire lehet),
érthetően,
egyszerűen és
áttekinthetően fogalmazni,
remélem, sikerült, hisz egy (leendő vagy gyakorló) szülőnek sok mindene lehet,
az IDŐT kivéve.
Ahogy egy Kisbaba növekszik, úgy gyűlnek itt is a tapasztalatok, ötletek, s ezáltal az oldal is folyamatosan fejlődik.
Szórakoztató és megbízható INFORMÁCIÓK azoknak, akik JOBB APUKÁK, ANYUKÁK szeretnének lenni. Fedezd fel a KÖTŐDŐ GYEREKNEVELÉS varázslatos titkait! Itt mindez ingyen a Tiéd (-:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaki. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 14., vasárnap
2010. november 9., kedd
Kaki és hozzátáplálás
Nagy kő esett le ma a szívemről:a kisfiam 2 nap után kakilt végre!
Másnak talán ez a 2 naponkénti teljesítmény a természetes, de nála a napi 6-8 a normális anyatejes baba lévén, az is szép aranysárga, tejföl sűrűségű.
A bonyodalmat az okozta, hogy elkezdtük az elválasztódást, vagyis a hozzátáplálást, magyarul a szilárd eledelek bevezetését, hisz már 8 hónapos és már ő is szerette volna.
Ennek mik voltak a jelei?
Például hogy magától ül, kint van 6 foga, ha eszünk, kotor oda és tátog, meg ugrál, hogy bármi is az, ő is kér, ha mi olyan jó ízűen esszük(-:
Persze nem kaphat még bármit, de ugyanolyan szép formás kis tányérba megkaphatja a maga kis hámozott és lereszelt körtécskéjét vagy főtt krumplipüréjét.
Tehát szilárd ételek:nem vagyok híve az üveges püréknek, bár kóstoltam és finom is, de a friss étel akkor is jobb, meg abba bele van reszelve az összes szeretetem(-:
Nagyon ódzkodtam eleinte a hozzátáplálástól, mert végre belerázódtunk a szoptatásba, erre megint változtathatunk...
Olyan félelem és kétségbeesés lett úrrá rajtam, amikor 3 nappal ezelőtt egy egész lereszelt körtét bepuszilt+jó adag krumplipürét is, hogy azt leírni nem tudom.Ugyanis ezáltal sokkal kevesebbet szopott, fejnem kellett, mert tejcsi volt bőven.
Úgy éreztem, nincs már rám szüksége és nem tudtam, hogy ha nem a szoptatással, akkor mivel fogom tudni kifejezni neki a szeretetemet ezentúl és végtelen imádatomat.
Az elmúlt napokban így karácsony előtt ezek miatt nem sok ünnepi hangulatom volt, helyette céltalanul, tanácstalanul és lelkileg erőtlenül járkáltam fel és alá a lakásban, nem találtam a helyemet...nem kellek a picikémnek...már nagyfiú...nem kell neki anyaanyaanya!!!
De hát ilyen hamar?
Hogy lehet ez?
Én úgy terveztem, hogy 3-4 évig is szoptatom, ha igényli, erre tessék.
Aztán hirtelen észre vettem, hogy hisz aznap még nem is kakilt.
Na K.O.!!!
Utánaolvastam és kérdeztem és sikerült kiderítenem, hogy ha túl gyors a hozzátáplálás, az okoz székrekedést (a baba mohóságáról nem írtak...), hőmérővel kell picit piszkálgatni a popó bejáratát, illetve Mecsek teát (kamilla-ánizs) kell itatni vele, de csak kortyokat és 1.5 l forró vízhez 1 filtert pár percig áztatva.
A tea többi része rám maradt, igyam meg, nekem is jó.
Hát így...és sokat énekeltem kaki-csalogató dalocskákat, amit Csibém nagyon élvezett, de a kaki csak nem akart kijönni.
Aztán ma este 21 körül végre megérkezett!!!
Hurrá!
Ma ismét nyugodtan alhatok.
Ja és a kisfiam ismét zavartalanul és teljes odaadással szopizik, a hozzátáplálást pedig 3-4 naponta 1 kávéskanállal fogjuk csak emelni, hogy hozzászokhasson és a belei kitágulhassanak az új emésztéshez.

| ![]() |
![]() |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)