Nem tudom, másnak ez az érzés mit jelent
Nekem boldogságom e kis fény által ölelt....
Rengeteget gondolkozom mostanában azon, hogy hol a határ a gyermekre szánt idő és a minden másra szánt idő között.
Az is nagy dilemmát okoz, hogy mennyire jó az anyaságba fejest ugrani...
Ugyanis megtörténhet, hogy ha ezt valóban jól akarom csinálni, elveszítek valami-valaki mást, aki szintén nagyon fontos része az életemnek.
Megtörténhet, hogy alig marad másra energiám és fel kell adnom szinte minden egyéb dolgot-átmenetileg.
...és sajnos vannak dolgok, amik-akik ezt az átmenetet nem vészelik át, mert valami miatt nem tudják megtenni.
Hiszem, hogy a gyereknevelés a világon a legnehezebb, legösszetettebb életfeladat mind közül és egyben a legcsodálatosabb dolog is, ami emberrel történhet.
Mégsem könnyű néha dönteni, illetve kitartani a helyes döntés mellett.
S az eredmény, hogy megérte-e így csinálni, majd kb 20 év múlva derül ki...
Persze lehet egy könnyebb utat is választani a sok közül, de nekem a legnehezebb bizonyult a legjobbnak.
Kicsit keserű méz, amikor ezekkel a nézeteiddel egyes egyedül maradsz...
Szóval erre a kérdésre visszatérünk 20 év múlva, hogy megérte-e?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyereknevelés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyereknevelés. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. január 31., hétfő
2010. december 19., vasárnap
Önbizalom kiírtása az óvodától kezdődően
Te is a padlón éled az életedet?
A legmagabiztosabb embereknek is vannak olykor kisebbrendűségi tapasztalataik, de gondolom, az számodra sem újdonság, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy
Jó hír: tényleg van segítség, ráadásul nem kell sem terápiára járni, sem százezreket költeni új ruhatárra és stylistra.
"Honnan van ennyi önbizalma?"
Az önbizalom nem kívülről jön, hanem belülről.
Hopp, ennyi a titok, mehetsz Isten hírével!
Ja, hogy HOGYAN jön belülről, és hogyan hozhatjuk ki önmagunkból a maximális önbizalmat, és hogyan tarthatjuk meg örökre? Hát igen, ez már húzós kérdés, és egy önbizalomhiányos sosem fogja neked megválaszolni, mert fogalma sincs.
Sőt, a magabiztosaknak sincs fogalmuk róla, hogy ők mitől vannak tele önbizalommal, miért határozott a fellépésük, miért sugároznak jobban, mint társaik.
Azok, akiknek nincs önbizalmuk - és most ne menjünk bele az árnyalatok meghatározásába, beszéljünk azokról akiknek nincs, és azokról, akiknek van, az egyszerűség kedvéért - abban a hitben élnek, hogy majd akkor lesznek boldogok, sikeresek, céljukat elérő nők, amikor lesz önbizalmuk.
Ez a hozzáállás nemcsak nem célravezető, hanem veszélyes is. Ha neked nincs önbizalmad, és ennek még tudatában is vagy, akkor egy idő után az önbizalomhiány lesz a legfőbb önigazoló tényező az életedben:
- persze, nekem ez nem sikerülhet, hiszen kevés az önbizalmam...
- á, igen, ellentétben velem, neki azért sikerült, mert nagy az önbizalma...
- hát, ha több önbizalmam lenne, meg is próbálnám...
- úgy irigylem azokat, akiknek nagy az önbizalmuk, de hát nekem ezt osztotta a sors...
Ilyenkor felteszem a provokatív kérdést: jó így élni? Jó a padlóról szedegetni fel a morzsákat, ahelyett, hogy végre az élet nagy tortájából hasítanál magadnak?
Mindenki maximális önbizalommal születik, mert amíg ki nem fejlődik a saját énképünk (úgy 18-24 hónapos korunkra), addig egynek hisszük magunkat az anyukánkkal - vagy a hozzánk legközelebb álló felnőttel - és azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez micsoda erőt jelent a számunkra, és a személyiségünk számára. Ha nem lenne ez az óriási önbizalmunk, akkor el sem kezdenénk fejlődni! Holott ez az időszak a fénysebességű fejlődésről szól a gyerekek életében, igaz?
Menjünk tovább:
2 éves korunktól kezdve, meg kell küzdenünk az önbizalmunkért, hiszen megváltozik a világképünk, és leválunk a szeretett felnőttról. Ezernyi dolog hat ránk, külső körülmények, család, a szülők, a testvérek, nem várt események, traumák, és még sorolhatnám. Gyerekként szinte képtelenek vagyunk hatni az önbizalmunk mértékére, az teljes egészében a külvilágtól függ, ugyanis az óvodás kortól kezdve, a külvilág durván beavatkozik az életünkbe.
A flow elmélet szerint, minden ember akkor boldog, amikor olyasvalamivel foglalkozhat, amiben teljesen el tud mélyedni, szinte át tud lényegülni. Gondolj magad elé, egy kisgyereket, ahogy a saját kis világában elmerülve játszik, és szinte ki sem lehet ebből az állapotból billenteni. Ő ilyenkor egy kisisten. Tökéletesen eggyé tud válni a tevékenységével szellemileg-lelkileg áramlik az energia, a külvilág teljesen kizáródik, és új világ születik benne.
Míg el nem kerül az óvodába. (Figyelem, kedélyborzoló rész következik.) Az óvodában, már az első napokban arra SZOKTATJÁK a gyerekeket, hogy fel kell venniük az óvodai ritmust. Akkor is, ha az teljes egészében ellentmond a saját ritmusának. Egy időben megyünk kezet mosni, tízóraizni, utána előírt ideig játszunk, azt, amit az óvónők kitalálnak nekünk, fejlesztenek minket, aztán jön az ebéd, kézmosás, fogmosás, mindezt időre...
Minicsoportban még próbálják rugalmasan kezelni az ellenállóbb - rendszeresen flow-ban lévő - gyerekeket, de aztán gyorsan kiborul a bili: Lujzi nem akar játszani a többiekkel, Lujzi sosem akar tízóraizni, Lujzi sosem akar fogat mosni, Lujzi kicsit kilóg a sorból.
Persze, mert Lujzinak alapvetően nagy az önbizalma, ugyanis csinál magának. Nincs arra szüksége, hogy külső támogatást kapjon ahhoz, hogy kerek egésznek és boldognak érezze magát. Rendszeresen flow-ban van.
De a rendszer nem kímél. Betör.
Az óvodában még csak-csak könnyű kiharcolni magunknak, hogy hadd csinálhassuk, amit akarunk, de 6 éves kortól, az iskolakezdéssel egyidejűleg, elveszítjük a belső önbizalomnövelő képességünket, és végleg átállunk a külső tényezőkre, mert örökre elszakítanak minket a belső önbizalom növelés lehetőségétől. Egyszerűen nem hagynak rá IDŐT és LEHETŐSÉGET, a módszernek pedig a csíráját is kiirtják belőlünk! Nem tehetünk másképp: betörünk. Ahhoz nagyon MÁS-nak kell lennünk, hogy ez ne következzen be, márpedig lássuk be, a többség nem MÁS (éppen ezért többség).
Az iskolakezdéstől számítva, egész életünkben a flow élményt, ezt a jó érzést keressük, hajszoljuk, és nem értjük, miért nem természetes számunkra a boldogság érzése. Nem köntörfalazok: erőszakot vesznek rajtunk. Erőszak áldozataivá válunk: megtörik az önbecsülésünket, elveszik a természetes önbizalomnövelő képességünket.
Most jön a jó hír: ezt a képességet most visszakapod.
Már látom a gondolatokat a fejedben: na persze, ami nem volt, nem létezett számomra évtizedeken keresztül, azt majd most megkapom egy csapásra?
Igen. De nem megkapod, hanem megcsinálod magadnak! Csinálsz magadnak önbizalmat. De nem csak magadnak, hanem képessé válsz arra is, hogy csinálj másoknak! Az az igazi!
MIÉRT van szükséged önbizalomra?
Mert anélkül úgy járnál, mint az úton átkelni akaró kisegér, aki aztán azt veszi észre, hogy átvonult rajta egy elefántcsorda. Ha nem vagy okos, ügyes, erős, határozott, akkor úgy eltaposnak, mint a szél. Nemcsak a példában, hanem a való világban is.
Ugye nem akarod, hogy eltapossanak, sárba tiporjanak, megalázzanak, lenézzenek mások? Főleg olyanok, akik úgy egyébként a lábad nyomába sem léphetnének... Mégis, ők uralkodnak. Nem a tehetségük miatt, nem a jóságuk miatt, hanem azért, mert erőszakosak, és bizony ehhez megvan még az önbizalmuk is.
Neked ilyen világban, ilyen emberek - nők és férfiak - között kell érvényesülnöd. Ehhez most kezedbe adom a titkok kulcsát.
Forrás
A legmagabiztosabb embereknek is vannak olykor kisebbrendűségi tapasztalataik, de gondolom, az számodra sem újdonság, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy
- esetleg néha padlóra kerülünk, és aztán gyorsan felállunk,
VAGY
- az egész életünket a padlón töltjük, ahol bárki belénk törölheti a sáros bakancsát, és bárki és bármi(!) uralkodhat rajtunk, kénye-kedve szerint.
- Nem tudod érvényesíteni az akaratodat, csak esetleg viták, hisztik, veszekedések árán.
- A terveid rendre dugába dőlnek.
- Szeretsz álmodozni, ábrándozni, de a megvalósítás lépéseire sosem gondolsz.
- Nem találod meg a nagy Ő-t, csak tengsz-lengsz a kapcsolataidban, vagy épp magányos vagy.
- Nem találod a helyed a világban, fogalmad sincs, mihez kezdhetnél magaddal.
- Állandóan másoknak akarsz megfelelni, mindig azt figyeled, mit gondolnak rólad mások.
- Másoktól jövő dicséretre, elismerésre vágysz.
- Társaságban, közösségben nem figyelnek rád, nem hallják meg a szavad. Ha valahogy a középpontba keveredsz, kínosan érzed magad.
- Sokszor jut eszedbe ez: "Biztosan ÉN rontottam el valamit..."
- Csúnyának, jobb esetben maximum átlagosnak tartod a külsődet.
- Kedvenc reakciód: nekem mindegy... vagy: nem tudom...
- Csapongsz a feldobott és a letargikus hangulat között. A jókedved sosem tart sokáig.
- Sokat unatkozol.
- Olyan emberek vesznek körül, akik uralkodnak rajtad, akik erősebb egyéniségek nálad.
- Sikereid ellenére elégedetlen vagy magaddal, és úgy érzed, valami mindig hiányzik, visszahúz.
- Túlságosan nagy hangsúlyt fektetsz a diplomák, bizonyítványok halmozására.
- Rendszeresen találod magad megalázó, ciki helyzetekben.
Jó hír: tényleg van segítség, ráadásul nem kell sem terápiára járni, sem százezreket költeni új ruhatárra és stylistra.
"Honnan van ennyi önbizalma?"
Az önbizalom nem kívülről jön, hanem belülről.
Hopp, ennyi a titok, mehetsz Isten hírével!
Ja, hogy HOGYAN jön belülről, és hogyan hozhatjuk ki önmagunkból a maximális önbizalmat, és hogyan tarthatjuk meg örökre? Hát igen, ez már húzós kérdés, és egy önbizalomhiányos sosem fogja neked megválaszolni, mert fogalma sincs.
Sőt, a magabiztosaknak sincs fogalmuk róla, hogy ők mitől vannak tele önbizalommal, miért határozott a fellépésük, miért sugároznak jobban, mint társaik.
Azok, akiknek nincs önbizalmuk - és most ne menjünk bele az árnyalatok meghatározásába, beszéljünk azokról akiknek nincs, és azokról, akiknek van, az egyszerűség kedvéért - abban a hitben élnek, hogy majd akkor lesznek boldogok, sikeresek, céljukat elérő nők, amikor lesz önbizalmuk.
Ez a hozzáállás nemcsak nem célravezető, hanem veszélyes is. Ha neked nincs önbizalmad, és ennek még tudatában is vagy, akkor egy idő után az önbizalomhiány lesz a legfőbb önigazoló tényező az életedben:
- persze, nekem ez nem sikerülhet, hiszen kevés az önbizalmam...
- á, igen, ellentétben velem, neki azért sikerült, mert nagy az önbizalma...
- hát, ha több önbizalmam lenne, meg is próbálnám...
- úgy irigylem azokat, akiknek nagy az önbizalmuk, de hát nekem ezt osztotta a sors...
Ilyenkor felteszem a provokatív kérdést: jó így élni? Jó a padlóról szedegetni fel a morzsákat, ahelyett, hogy végre az élet nagy tortájából hasítanál magadnak?
Mindenki maximális önbizalommal születik, mert amíg ki nem fejlődik a saját énképünk (úgy 18-24 hónapos korunkra), addig egynek hisszük magunkat az anyukánkkal - vagy a hozzánk legközelebb álló felnőttel - és azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez micsoda erőt jelent a számunkra, és a személyiségünk számára. Ha nem lenne ez az óriási önbizalmunk, akkor el sem kezdenénk fejlődni! Holott ez az időszak a fénysebességű fejlődésről szól a gyerekek életében, igaz?
Menjünk tovább:
2 éves korunktól kezdve, meg kell küzdenünk az önbizalmunkért, hiszen megváltozik a világképünk, és leválunk a szeretett felnőttról. Ezernyi dolog hat ránk, külső körülmények, család, a szülők, a testvérek, nem várt események, traumák, és még sorolhatnám. Gyerekként szinte képtelenek vagyunk hatni az önbizalmunk mértékére, az teljes egészében a külvilágtól függ, ugyanis az óvodás kortól kezdve, a külvilág durván beavatkozik az életünkbe.
A flow elmélet szerint, minden ember akkor boldog, amikor olyasvalamivel foglalkozhat, amiben teljesen el tud mélyedni, szinte át tud lényegülni. Gondolj magad elé, egy kisgyereket, ahogy a saját kis világában elmerülve játszik, és szinte ki sem lehet ebből az állapotból billenteni. Ő ilyenkor egy kisisten. Tökéletesen eggyé tud válni a tevékenységével szellemileg-lelkileg áramlik az energia, a külvilág teljesen kizáródik, és új világ születik benne.
Míg el nem kerül az óvodába. (Figyelem, kedélyborzoló rész következik.) Az óvodában, már az első napokban arra SZOKTATJÁK a gyerekeket, hogy fel kell venniük az óvodai ritmust. Akkor is, ha az teljes egészében ellentmond a saját ritmusának. Egy időben megyünk kezet mosni, tízóraizni, utána előírt ideig játszunk, azt, amit az óvónők kitalálnak nekünk, fejlesztenek minket, aztán jön az ebéd, kézmosás, fogmosás, mindezt időre...
Minicsoportban még próbálják rugalmasan kezelni az ellenállóbb - rendszeresen flow-ban lévő - gyerekeket, de aztán gyorsan kiborul a bili: Lujzi nem akar játszani a többiekkel, Lujzi sosem akar tízóraizni, Lujzi sosem akar fogat mosni, Lujzi kicsit kilóg a sorból.
Persze, mert Lujzinak alapvetően nagy az önbizalma, ugyanis csinál magának. Nincs arra szüksége, hogy külső támogatást kapjon ahhoz, hogy kerek egésznek és boldognak érezze magát. Rendszeresen flow-ban van.
De a rendszer nem kímél. Betör.
Az óvodában még csak-csak könnyű kiharcolni magunknak, hogy hadd csinálhassuk, amit akarunk, de 6 éves kortól, az iskolakezdéssel egyidejűleg, elveszítjük a belső önbizalomnövelő képességünket, és végleg átállunk a külső tényezőkre, mert örökre elszakítanak minket a belső önbizalom növelés lehetőségétől. Egyszerűen nem hagynak rá IDŐT és LEHETŐSÉGET, a módszernek pedig a csíráját is kiirtják belőlünk! Nem tehetünk másképp: betörünk. Ahhoz nagyon MÁS-nak kell lennünk, hogy ez ne következzen be, márpedig lássuk be, a többség nem MÁS (éppen ezért többség).
Az iskolakezdéstől számítva, egész életünkben a flow élményt, ezt a jó érzést keressük, hajszoljuk, és nem értjük, miért nem természetes számunkra a boldogság érzése. Nem köntörfalazok: erőszakot vesznek rajtunk. Erőszak áldozataivá válunk: megtörik az önbecsülésünket, elveszik a természetes önbizalomnövelő képességünket.
Most jön a jó hír: ezt a képességet most visszakapod.
Már látom a gondolatokat a fejedben: na persze, ami nem volt, nem létezett számomra évtizedeken keresztül, azt majd most megkapom egy csapásra?
Igen. De nem megkapod, hanem megcsinálod magadnak! Csinálsz magadnak önbizalmat. De nem csak magadnak, hanem képessé válsz arra is, hogy csinálj másoknak! Az az igazi!
MIÉRT van szükséged önbizalomra?
Mert anélkül úgy járnál, mint az úton átkelni akaró kisegér, aki aztán azt veszi észre, hogy átvonult rajta egy elefántcsorda. Ha nem vagy okos, ügyes, erős, határozott, akkor úgy eltaposnak, mint a szél. Nemcsak a példában, hanem a való világban is.
Ugye nem akarod, hogy eltapossanak, sárba tiporjanak, megalázzanak, lenézzenek mások? Főleg olyanok, akik úgy egyébként a lábad nyomába sem léphetnének... Mégis, ők uralkodnak. Nem a tehetségük miatt, nem a jóságuk miatt, hanem azért, mert erőszakosak, és bizony ehhez megvan még az önbizalmuk is.
Neked ilyen világban, ilyen emberek - nők és férfiak - között kell érvényesülnöd. Ehhez most kezedbe adom a titkok kulcsát.
Forrás
2010. december 15., szerda
A gyerekek jogairól...
Azt tudom, hogy jól csináljuk és hogy Mi csináljuk jól.
Azt is tudom, hogy csak körültekintően lehet segíteni az említett
szoptatni nem (vagy csak részben) kívánó anyukákon.
Azt viszont még mindíg nem tudom és nem értem és nagyon felzaklat,
hogy miért lehet az, hogy a saját gyermekével a szülő bármit megtehet,
amíg vér nem folyik ( ha akarom szoptatom, ha akarom nem ezért azért
amazért...), az örökbefogadottaknál viszont már jóval több a
körültekintés és az elvárás a szülők felé, hogy jól csinálják-e...
A gyerek érdekei eszerint csak másodlagosak, mert a szülőtől függ
szegényke és kiszolgáltatott?
Ez számomra a kiszolgáltatottságukkal való visszaélést jelenti és ez a felelőtlen szülők ellen szól, akik vállalnak
egy gyermeket de az azzal járó felelősséget már nem.Ezt nagyon nehezen
tolerálom.
Épp most olvasok egy könyvet arról, hogy a gyermek agya, érzelmei és
sok más az első 3 évig fejlődik ki javarészt, utána már nem pótolható,
vagyis később a szülő ezt a hibát már nem tudja kijavítani, csak az
egyén saját magán talán-sok-sok munkával, de sokszor nincs mit, mert
nem is alakult ki semmi, amin javíthatna. Még csak annyit értek-
érzek ebből, hogy iszonyú nagy az ellentmondás és akárhonnan nézem:a
gyerek sérül, a szülő megússza,mossa kezeit az ürügyeivel...
Hogyan lehetne hidat húzni ebbe a szakadékba?
Azt is tudom, hogy csak körültekintően lehet segíteni az említett
szoptatni nem (vagy csak részben) kívánó anyukákon.
Azt viszont még mindíg nem tudom és nem értem és nagyon felzaklat,
hogy miért lehet az, hogy a saját gyermekével a szülő bármit megtehet,
amíg vér nem folyik ( ha akarom szoptatom, ha akarom nem ezért azért
amazért...), az örökbefogadottaknál viszont már jóval több a
körültekintés és az elvárás a szülők felé, hogy jól csinálják-e...
A gyerek érdekei eszerint csak másodlagosak, mert a szülőtől függ
szegényke és kiszolgáltatott?
Ez számomra a kiszolgáltatottságukkal való visszaélést jelenti és ez a felelőtlen szülők ellen szól, akik vállalnak
egy gyermeket de az azzal járó felelősséget már nem.Ezt nagyon nehezen
tolerálom.
Épp most olvasok egy könyvet arról, hogy a gyermek agya, érzelmei és
sok más az első 3 évig fejlődik ki javarészt, utána már nem pótolható,
vagyis később a szülő ezt a hibát már nem tudja kijavítani, csak az
egyén saját magán talán-sok-sok munkával, de sokszor nincs mit, mert
nem is alakult ki semmi, amin javíthatna. Még csak annyit értek-
érzek ebből, hogy iszonyú nagy az ellentmondás és akárhonnan nézem:a
gyerek sérül, a szülő megússza,mossa kezeit az ürügyeivel...
Hogyan lehetne hidat húzni ebbe a szakadékba?
2010. december 10., péntek
Néhány szó a kezdésről és a miértekről
A kisfiunk igazi Szerelemgyerek, a mai napig nem tudjuk, hogyan fogant, hisz
vigyáztunk...majd ha megtanul beszélni, biztosan elmeséli (-:
Ebből adódóan picit sem voltunk berendezkedve sem körülményekben, sem
gondolkodásban egy kisbaba érkezésére, mégis, amikor megtudtuk, vettünk egy
nagy levegőt:rendben, ha jönni akarsz, gyere, várunk szeretettel!
Megtiszteltetés, hogy épp minket választottál!
Terhességem versenyfutás volt az idővel és önmagam átalakulásával.
Azt hiszem, a férjemnél hasonlóan történt.
Én végig szenvedtem, ő végig türelmesen segített és szeretett.
Azt hittem, no majd ha megszületik a pici, vége az itt fáj, ott rúg,
alacsony vérnyomás, kialvatlanság, hányinger, szagérzékenység,
stb...végeláthatatlan kellemetlenségeknek.
Felkelek, mosolyogva megetetem, tisztába teszem a kisbabámat, olvasgatok,
tornázgatok...valahogy így képzeltem (-:
Olyanok, mint kimondhatatlan kimerültség, a házimunka behozhatatlannak tűnő
lemaradása, magamra szinte nulla idő, jóakarók segítő ártásai...ezekre
egyáltalán nem voltam felkészülve és arra sem, hogy az orvosok, nővérek
hülyének fognak nézni gyermeknevelési nézeteim miatt.
Rengeteget sírtam ezek miatt, hisz így is épp eléggé bizonytalan voltam, de
belül éreztem mindíg, mit kell tennem és tettem is, csak fájt, hogy nem
látok magam körül hasonlókat, hogy erőt meríthetnék.
Mióta megszületett a kisfiam, rájöttem, hogy a gyermekem tőlem telhető
legjobb felnevelése, vagyis az Anyaság életem eddigi legnehezebb és
legösszetettebb feladata, ehhez még hozzájött az is, hogy a terhességem óta
sokkal érzékenyebben élem meg a pillanatokat.
Rengeteg segítséget kaptam-kértem, DE azt tapasztaltam, hogy még több és
több kellene, mert a felmerülő kérdéseim, megoldandó helyzeteim nemhogy
csökkentek volna, hanem egyre sokasodtak és egyre szerteágazóbbak lettek (
gyereknevelés, fogzás, altatás, öltöztetés, játékok...) és keveseknek van
olyan válasza, ami a gyermek érdekeit helyezi első helyre, a természet
tiszteletét pedig a másodikra, a szülő kényelme a 3.helyen áll (általában ezt teszik 1. helyre).
Egyszer csak ráébredtem, hogy ez így nem mehet tovább, mert a kisbaba
neveléssel járó teljes kimerültségemben már nem tudok tisztán gondolkozni,
döntéseket hozni, de legfőképp kiválasztani a HELYES megoldásokat a végtelen
lehetőség közül, az érvek és ellenérvek tengerében, a rokonok, gyerekorvos,
védőnő, jó barátok segítő-ártó javaslataiban.
A férjem rengeteget dolgozott, hogy meg tudjunk élni, így ez az egész a
nyakamba szakadt rögtön a szülés után a háztartással, a 6 hetes gyermekágyi
pihenés kihagyásával.
Ebbe bele lehet bolondulni, főleg, ha 1-1 HELYTELEN döntés SAJÁT kisbabámon
csattan, ő szenvedi meg, épp akit védeni szeretnék és szeretni, segíteni és
akkor az ezzel járó bűntudatról még nem is beszéltem...hiszen én csak a
legjobbat akartam neki, tökéletes anyja szerettem volna lenni.
Ekkor kezdtem el kutakodni, megkeresni saját magam a válaszaimat és láss
csodát, szép sorban és pont mindíg idejében meg is találom őket:egyik legjobb felfedezésem a La Leche Liga volt!
Máig hálás vagyok érte!!!
A tejem 3x kis híján elapadt, Édesanyám segített tanácsaival, s mára annyi
tejem van, hogy Csibészke alig győzi , itthonról 2 felé dolgozom, a
kisbabámra is jut elég időm, a férjemre is már néha, a házimunkát is
nagyjából győzöm.
Átböngésztem a Liga honlapját és teljesen egyezik a nézeteimmel.
E bloggal szeretnék segíteni annak, akinek
szüksége van rá, s ahogy én is kaptam-kapom és ellesni a gyakorlottabbaktól,
hogyan is lehet szemmel tartani egy örökmozgó kis sajtkukac
energiabombácskát(-:
Zárszónak pedig álljon itt néhány Gyöngyszeme az irodalomnak:
"Nincs tisztább cselekedet, mint mást helyezni magad elé."William Blake
"Fél lelkünk maradt, úgy összeforrtunk."Johann Wolfgang von Goethe
*"Gyereket akarni igen nagy elhatározás: úgy dönt az ember, hogy élete
végéig a testén kívül dobogjon a szíve."(ezt nem tudom, ki írta, de ez a
kedvencem)
Üdvözlettel:Ági
vigyáztunk...majd ha megtanul beszélni, biztosan elmeséli (-:
Ebből adódóan picit sem voltunk berendezkedve sem körülményekben, sem
gondolkodásban egy kisbaba érkezésére, mégis, amikor megtudtuk, vettünk egy
nagy levegőt:rendben, ha jönni akarsz, gyere, várunk szeretettel!
Megtiszteltetés, hogy épp minket választottál!
Terhességem versenyfutás volt az idővel és önmagam átalakulásával.
Azt hiszem, a férjemnél hasonlóan történt.
Én végig szenvedtem, ő végig türelmesen segített és szeretett.
Azt hittem, no majd ha megszületik a pici, vége az itt fáj, ott rúg,
alacsony vérnyomás, kialvatlanság, hányinger, szagérzékenység,
stb...végeláthatatlan kellemetlenségeknek.
Felkelek, mosolyogva megetetem, tisztába teszem a kisbabámat, olvasgatok,
tornázgatok...valahogy így képzeltem (-:
Olyanok, mint kimondhatatlan kimerültség, a házimunka behozhatatlannak tűnő
lemaradása, magamra szinte nulla idő, jóakarók segítő ártásai...ezekre
egyáltalán nem voltam felkészülve és arra sem, hogy az orvosok, nővérek
hülyének fognak nézni gyermeknevelési nézeteim miatt.
Rengeteget sírtam ezek miatt, hisz így is épp eléggé bizonytalan voltam, de
belül éreztem mindíg, mit kell tennem és tettem is, csak fájt, hogy nem
látok magam körül hasonlókat, hogy erőt meríthetnék.
Mióta megszületett a kisfiam, rájöttem, hogy a gyermekem tőlem telhető
legjobb felnevelése, vagyis az Anyaság életem eddigi legnehezebb és
legösszetettebb feladata, ehhez még hozzájött az is, hogy a terhességem óta
sokkal érzékenyebben élem meg a pillanatokat.
Rengeteg segítséget kaptam-kértem, DE azt tapasztaltam, hogy még több és
több kellene, mert a felmerülő kérdéseim, megoldandó helyzeteim nemhogy
csökkentek volna, hanem egyre sokasodtak és egyre szerteágazóbbak lettek (
gyereknevelés, fogzás, altatás, öltöztetés, játékok...) és keveseknek van
olyan válasza, ami a gyermek érdekeit helyezi első helyre, a természet
tiszteletét pedig a másodikra, a szülő kényelme a 3.helyen áll (általában ezt teszik 1. helyre).
Egyszer csak ráébredtem, hogy ez így nem mehet tovább, mert a kisbaba
neveléssel járó teljes kimerültségemben már nem tudok tisztán gondolkozni,
döntéseket hozni, de legfőképp kiválasztani a HELYES megoldásokat a végtelen
lehetőség közül, az érvek és ellenérvek tengerében, a rokonok, gyerekorvos,
védőnő, jó barátok segítő-ártó javaslataiban.
A férjem rengeteget dolgozott, hogy meg tudjunk élni, így ez az egész a
nyakamba szakadt rögtön a szülés után a háztartással, a 6 hetes gyermekágyi
pihenés kihagyásával.
Ebbe bele lehet bolondulni, főleg, ha 1-1 HELYTELEN döntés SAJÁT kisbabámon
csattan, ő szenvedi meg, épp akit védeni szeretnék és szeretni, segíteni és
akkor az ezzel járó bűntudatról még nem is beszéltem...hiszen én csak a
legjobbat akartam neki, tökéletes anyja szerettem volna lenni.
Ekkor kezdtem el kutakodni, megkeresni saját magam a válaszaimat és láss
csodát, szép sorban és pont mindíg idejében meg is találom őket:egyik legjobb felfedezésem a La Leche Liga volt!
Máig hálás vagyok érte!!!
A tejem 3x kis híján elapadt, Édesanyám segített tanácsaival, s mára annyi
tejem van, hogy Csibészke alig győzi , itthonról 2 felé dolgozom, a
kisbabámra is jut elég időm, a férjemre is már néha, a házimunkát is
nagyjából győzöm.
Átböngésztem a Liga honlapját és teljesen egyezik a nézeteimmel.
E bloggal szeretnék segíteni annak, akinek
szüksége van rá, s ahogy én is kaptam-kapom és ellesni a gyakorlottabbaktól,
hogyan is lehet szemmel tartani egy örökmozgó kis sajtkukac
energiabombácskát(-:
Zárszónak pedig álljon itt néhány Gyöngyszeme az irodalomnak:
"Nincs tisztább cselekedet, mint mást helyezni magad elé."William Blake
"Fél lelkünk maradt, úgy összeforrtunk."Johann Wolfgang von Goethe
*"Gyereket akarni igen nagy elhatározás: úgy dönt az ember, hogy élete
végéig a testén kívül dobogjon a szíve."(ezt nem tudom, ki írta, de ez a
kedvencem)
Üdvözlettel:Ági
2010. december 3., péntek
Szeparációs szorongás
Azt hiszem, ezt emlegetik szeparációs szorongásként, ami 1.5 év körül
jellemző, mikor rájön, hogy van Ő és a Többiek...
Árpi is átesett hasonlón, pl. a homokózóban szó szerint a lábam közé
dugta a fejét, mintha vissza akarna menni Pocaklakónak, ha csak arra
jött valaki vagy ránézett, stb...és ezt nem csak 1x.
Otthon is ez volt, ha valaki neki nem tetszőt mondott vagy kicsit
morcosabb ábrázattal jött haza(pl fáradtság, derékfájás miatt).
Sok pityergés, felkéredzkedés volt ekkoriban, de nálunk szerencsére
hamar elmúlt, persze mindíg ott voltam és megvígasztaltam,
megnyugtattam, elmagyaráztam...
De mára rettentő vidám, nyitott, érdeklődő, barátságos lett(-:
jellemző, mikor rájön, hogy van Ő és a Többiek...
Árpi is átesett hasonlón, pl. a homokózóban szó szerint a lábam közé
dugta a fejét, mintha vissza akarna menni Pocaklakónak, ha csak arra
jött valaki vagy ránézett, stb...és ezt nem csak 1x.
Otthon is ez volt, ha valaki neki nem tetszőt mondott vagy kicsit
morcosabb ábrázattal jött haza(pl fáradtság, derékfájás miatt).
Sok pityergés, felkéredzkedés volt ekkoriban, de nálunk szerencsére
hamar elmúlt, persze mindíg ott voltam és megvígasztaltam,
megnyugtattam, elmagyaráztam...
De mára rettentő vidám, nyitott, érdeklődő, barátságos lett(-:
2010. november 23., kedd
Fontos vagy!!!
A mostani üzenet rendhagyó lesz ...
Most Ti írtok (-:
Foghatjuk az őszre, a hidegre, a bolygók állására...
De hogy igazán MIÉRT?
Mert a TE tapasztalatod, amit talán szürkének, unalmasnak hiszel vagy nem tartod fontosnak, MÁS szülőnek rengeteget segíthet.
Emlékezz csak, amikor még Te álltál tanácstalanul a szoba közepén karodon az egyhetes babáddal...
...na ugye?...(-:
S ismét csak MIÉRT segítenél másoknak ezzel?
Mert Te is kaphatsz a többiektől hasznos tanácsokat, erőt meríthetsz a történeteikből, tanulhatsz a tanulságaikból és megnyugodhatsz, hogy NEM VAGY EGYEDÜL a problémáddal.
Ragadd hát meg a billentyűzet két oldalát és kezd el!
Írj választ erre vagy bármely másik bejegyzésre a megjegyzéseknél.
Miről írj?
Például:
-hogyan alakult a szoptatás sikere-sikertelensége Veled és a Kisbabáddal?
-mit jelent Neked a kötődő nevelés?hol vannak a határai, ha vannak?
-milyen hatásait tapasztalod gyermeke(id)en a kötődő nevelésnek?
-honnan informálódsz e témákban?
-ha férfiként erősíted a Klubot, különösen számítunk gondolataidra, tapasztalataidra!!!
-ha már nagyszülő vagy:hogyan élhető meg ez a szerepkör bölcsen, szépen az unokával?
-ha még nincs gyermeked, milyennek képzeled a szülő-gyermek kapcsolatot?
-mikről olvasnál szívesen a körlevelekben? mik érdekelnek? miben lenne szükséged segítségre,tanácsra?
stb...Rád bízom, ügyes vagy, biztos vagyok benne, hogy meg tudod oldani.
Ne heverjenek az életetekben megtapasztalt bölcsességeitek porosan a padlón,sokat dolgoztatok értük, poroljátok le és bánjatok velük méltóképpen.
Most Ti írtok (-:
Foghatjuk az őszre, a hidegre, a bolygók állására...
De hogy igazán MIÉRT?
Mert a TE tapasztalatod, amit talán szürkének, unalmasnak hiszel vagy nem tartod fontosnak, MÁS szülőnek rengeteget segíthet.
Emlékezz csak, amikor még Te álltál tanácstalanul a szoba közepén karodon az egyhetes babáddal...
...na ugye?...(-:
S ismét csak MIÉRT segítenél másoknak ezzel?
Mert Te is kaphatsz a többiektől hasznos tanácsokat, erőt meríthetsz a történeteikből, tanulhatsz a tanulságaikból és megnyugodhatsz, hogy NEM VAGY EGYEDÜL a problémáddal.
Ragadd hát meg a billentyűzet két oldalát és kezd el!
Írj választ erre vagy bármely másik bejegyzésre a megjegyzéseknél.
Miről írj?
Például:
-hogyan alakult a szoptatás sikere-sikertelensége Veled és a Kisbabáddal?
-mit jelent Neked a kötődő nevelés?hol vannak a határai, ha vannak?
-milyen hatásait tapasztalod gyermeke(id)en a kötődő nevelésnek?
-honnan informálódsz e témákban?
-ha férfiként erősíted a Klubot, különösen számítunk gondolataidra, tapasztalataidra!!!
-ha már nagyszülő vagy:hogyan élhető meg ez a szerepkör bölcsen, szépen az unokával?
-ha még nincs gyermeked, milyennek képzeled a szülő-gyermek kapcsolatot?
-mikről olvasnál szívesen a körlevelekben? mik érdekelnek? miben lenne szükséged segítségre,tanácsra?
stb...Rád bízom, ügyes vagy, biztos vagyok benne, hogy meg tudod oldani.
Ne heverjenek az életetekben megtapasztalt bölcsességeitek porosan a padlón,sokat dolgoztatok értük, poroljátok le és bánjatok velük méltóképpen.
Videók a javából 2.rész (-:
A fájdalommentes, örömteli szoptatás alapja a helyes mellre helyezés. Ha jól van mellen a baba, akkor a mellbimbó nem sebesedik ki, nem kell korlátozni sem a szoptatások számát, sem a szoptatások hosszát. A baba is ilyenkor tud a leghatékonyabban szopni. Gitidiszné Gyetván Krisztina IBCLC szoptatási tanácsadó, védőnő mondja el a helyes mellre helyezés alapjait (a videó a Szoptatásra felkészítő oktatócsomag része).
http://babafalva.hu/a-helyes-mellrehelyezes-videoval/
Izgalmas videok például a következő témákból:
-pelenkázó verseny apukáknak
-korunk 4 nagy gyermeknevelési kérdése
-veszélyes játékok
-korai szőrkontaktus:az apa szerepe a császármetszésnél
-gyermekbarát
-a magzat súlya
-a magzat fejlődése a fogantatástól a születésig
http://babafalva.hu/cimke/video/
Gombos Edina:
Nyilvános szoptatás - még mindig tabu?
Nincs egy hely, ahol enni adhatnál a kisbabádnak? Egy félreeső hely és egy pelenka sokat segíthet.
http://www.videoklinika.hu/video/hol_szoptassam_meg_a_kisbabama t_
http://babafalva.hu/a-helyes-mellrehelyezes-videoval/
Izgalmas videok például a következő témákból:
-pelenkázó verseny apukáknak
-korunk 4 nagy gyermeknevelési kérdése
-veszélyes játékok
-korai szőrkontaktus:az apa szerepe a császármetszésnél
-gyermekbarát
-a magzat súlya
-a magzat fejlődése a fogantatástól a születésig
http://babafalva.hu/cimke/video/
Gombos Edina:
Nyilvános szoptatás - még mindig tabu?
Nincs egy hely, ahol enni adhatnál a kisbabádnak? Egy félreeső hely és egy pelenka sokat segíthet.
http://www.videoklinika.hu/video/hol_szoptassam_meg_a_kisbabama t_
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)