2010. december 19., vasárnap

Karácsonyra készülődés kisgyermekkel

 Csodálatosan csillogó, tágra nyílt szemek, visszatartott lélegzet, hatalmas sóhaj, szívet melengető érzések… Már nem számít, hogy odaégett a süti, hogy állni nincs erőd, mert egész nap csak ugráltál. Ahogy a kicsi megpillantja a karácsonyfát, az mindenért kárpótol, és tudod, hogy igen, ezekért a pillanatokért érdemes élni… A karácsony eltér a hétköznapoktól, és ez így van rendjén. A nagy sürgés-forgásban viszont nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kisgyerekekre milyen hatással lehet a megváltozott napirend. Ügyelni kell arra, hogy a szokásos időben kelljenek-feküdjenek, a megszokott rendben történjen az étkezés, és ne érje a szokásostól nagyon eltérő, túl idegen inger őket. Ellenkező esetben a meghittnek szánt esténket a kicsi vigasztalásával, esetleg a hiszti csillapításával kell töltenünk. Pár nappal előtte már át kell gondolni, hogy miként folynak majd az előkészületek, ki, mikor, hogyan foglalkozzon a gyerekekkel. El kell dönteni, hogy meglepetés fát szeretnénk, vagy együtt díszítjük fel. Ha meglepetésnek szánjuk, akkor azt vagy alvásidőben, vagy a gyerekek „eltávolításával” tudjuk díszíteni. Azt azért ne felejtsük el, hogy ha a párunknak szánjuk a pesztonka szerepét, akkor már korábban faragja be a tartóba a fát, ne akkor jusson eszünkbe, amikor már díszítenénk, különben felborul a tervezett sorrend.
Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése